2013. július 24., szerda

Szilárd barátom rávilágított, hogy másfél éve nem írtam ide semmit - nagyon prózai oka van: keveset álmodom. Vajon mitől függ?

Most minden esetre leírok néhányat, ami még dereng. A következőre például igen élénken emlékszem, mert még fel is ébredtem rá.

Összecsaptak a hullámok a fejem felett és meghaltam. Jó, mi?
Hajóbaleset féle volt, egy hatalmas uszályon álltam egyedül. Közel a parthoz, a nyílt vízen volt lehorgonyozva, talán tenger lehetett. Egyszercsak, minden előjel nélkül, az óriási hajótest fogta magát és kettétört, és olyan erővel fordult a vízbe, hogy sok emeletnyi víztömeget vert maga mellett a magasba. Megdöbbentő ereje volt, hangja semmi - csak állva egyensúlyoztam a megmaradt hajóroncsdarabkán, és ugyan azt néztem, hogy hova ugorhatnék el az iszonyú hullám elől, de tudtam, hogy nincs hova, ez rám fog szakadni, le fog nyomni a víz alá, és ki tudja meddig, odalent fog görgetni. Ezt nem lehet megúszni. Az utolsó gondolatom az volt, hogy hát akkor itt a vége.