2011. november 5., szombat

Újpest, állok a gangon az ajtó előtt, élvezem az őszi napsütést. Hallom, hogy a szomszéd papucsban slattyog fölfelé a lépcsőházban, átfut az agyamon a gondolat, hogy villámgyorsan be kéne tűzni a lakásba, és hangtalanul becsukni az ajtót - nem szeretek vele beszélgetni, erőszakos és ostoba. De nem mozdultam, jobban lekötött a sütkérezés. És ekkor előbukkant a lépcsőfordulóból, egy nagy piros fazékkal a kezében.
-Szasz Tekla, mivan napozol? Ezt most főztük, kérsz? Jó lett, én mondom neked, hogy jó lett, már nem azért, hogy dicsérjem magamat, hogy jól főzök, mert hát na, mitagadás, jól főzök, szakács is voltam egy időben, szóval ez is finom, viszem az asszonynak, hogy egyen belőle ő is - és vég nélkül ömlött belőle a szó, nem is figyeltem oda, hogy miket hor össze, csak a fazékban gőzölgő irgalmatlan méretű húsarabot néztem, és egy késsel farigcsáltam, hogy valahogy kiszerkesszek belőle egy darabot magamnak. Nem volt kifejezetten gusztusos, de annál érdekesebb volt.
Egy főtt vizilófej.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése