család

Közöltem Istvánnal, hogy terhes vagyok. Tőle. Jól vette a dolgot, szemrebbenés nélkül fogadta, támogató volt, és cseppet sem zavarta az a tény, hogy legutóbb hat éve voltunk együtt. Sőt afelől sem érdeklődött, hogy ugyan miért a kilencedik hónapban vagyok szíves a tudomására hozni, hogy apa lett. Erre amúgy sem tudtam volna választ adni, nekem is csak akkor tűnt fel. Összeköltöztünk, készültünk rá, hogy családdá válunk. Egy nap azonban rámnézett és azt mondta, hogy szerinte nem is terhes vagyok, hanem csak kövér. És én nevetve és hitetlenkedve végignéztem magamon, és abban percben az arcomra fagyott a jókedv, és láttam a lógó és gyűrődő és egymásra halmozódó zsírhurkáimat a hasamon, és csalódott voltam és tehetetlen, amiért semmi nem is igaz, amit addig elhittem, és nem értettem, miféle illúzió csapdájába kerültem.