holtodiglan

A barátnőm egy reggel váratlanul meghalt. Aztán csak feküdt az ágyon és lilult. Lassan sötétedett a bőre, feketedtek a körmei, én meg tanácstalanul ücsörögtem mellette; mígnem megérkezett egy kék köpenyes ember, hogy ő majd megvizsgálja a testet. Akkor felálltam, hogy közelebb férjen hozzá, és észrevettem, hogy a lány kezében van a telefonom. Hogy kerül ez hozzá - gondoltam, és elvettem, még a végén felhív valakit. De ő merev, lila mozdulattal utána nyúlt.
Aki halott, maradjon nyugton, legyél jó szépen, maradj, feküdj csak - suttogtam félig magamnak, félig neki, de már hátráltam kifelé a szobából, mert tudtam, hogy mindjárt baj lesz. Először csak felült, és fájdalmas, mályva színű arccal nézett, lassanként megértve, hogy nem örülök a fordulatnak, és nem akarom magamhoz ölelni. Mégiscsak egy ronda, hideg hulla. Erre megindult felém, félrerúgva útjából a tárgyakat, tombolva a dühtől. Most jól megöl engem is, és akkor egyformák leszünk, nem választhat el minket semmi.
Romantikus terv, de nekem nem tetszett - micsoda őrült ragaszkodás. Rohantam, szobákon meg folyosókon keresztül, csigalépcsőkön robogtam lefelé, ő sorra törte be az ajtókat mögöttem, hallottam, hogyan dobog alatta a lépcső, és szinte a nyakamban éreztem lila, fújtató arcát - aztán kiugrottam egy ablakon... zöld pázsitos kertből néztem vissza. Már nem jött. Az ablak fölött az erkélyen a szülei álltak összefont karral, vádlóan néztek.

Zzzzzz

Zizi megint hazajött. Teljesen jó egészségnek örvendett; kissé kigúvadtak a szemei, de tekintve, hogy egy 18 éves kutyáról van szó, ez még megengedhető. Sétálni indultunk és én boldog-boldogtalannak magyaráztam, sőt bizonygattam, hogy most tényleg itt van, ez most igaz, nem csak egy hülye álom.

tojás

Meséltem már, milyen volt, amikor visszapofázott a reggelim?
Szép hétköznap délelőtt volt, besütött a nap a szobába, kedvesen szállt a kutyaszőr a levegőben. Kis nyújtózás, szemlélődés, a nyakamra tekeredett kacsás alvótrikó megzabolázása... slattyogás a konyhába. Az arcomon párnagomb nyoma. Felderítem a hűtőt: tojás, ketchup, bor, és egy darab sajt 1994-ből.
Legyen mondjuk tükörtojás a reggeli. Ráérősen akasztottam le a serpenyőt a helyéről, olajat melegítettem, tompán és elégedetten mosolyogtam magam elé, mint aki még nem ébredt fel teljesen. Feltörtem a tojást és placcs... vagyis KOPP! A tojás tartalma koppant a forró olajban! És valami gnóm csirkeféle nézett fel rám szemrehányóan a tűzhelyről! Leginkább kopasz volt, nedves kis tollszerűségek tapadtak rá itt-ott, és fekete gombszemei voltak. Csak nézett csendben. Csőre nem volt, csak valami piros redő a helyén. Én a döbbenettől még mindig nem mozdultam, mire ő, nemtetszését kifejezve ordítani kezdett. Szétnyitotta fejletlen redőit, szinte kifordította a fejét, úgy nézett ki, mint egy piros esernyő belseje, és üvöltött. Ez a szörny. Az én békés reggelemen.

gondoskodás

Sanyi elutazott, és megkért, hogy kétnaponta öntözzem meg a macskáit.

szédül

Sárga szakadékba zuhanok és felébredek. Percenként.
Aztán újra elalszom, és megint ott vagyok, egy régi kőfejtő tetején, a málló fal szélén egyensúlyozok; a karom nem hajlik rendesen, mert felvettem négy pulóvert a kabát alá. A keresőn keresztül nézek le az óriási kőtölcsér aljára - miniatűrnek tűnnek a stáb parkoló autói - és leszédülök, ahogy az objektívvel belezoomolok a képbe.
Aztán újra elalszom, és megint ott vagyok, egy régi kőfejtő tetején, a málló fal szélén egyensúlyozok.
Az a kép egyébként nem is lett érdekes.
Ott lenni viszont annál inkább. Úgy látszik, bevésődött a 12 óra kecmergés a szikla peremén. Itt egy hangulatkép.


Meg még egy. Ez nem sárga sziklás, de hangulat. A tetőről.

a levesbe

Nagy berregéssel zötyögtünk rá a kifutópályára egy konzervdoboz jellegű kisgéppel, a motorja füstölt, az ablaka párás volt, üzemanyag kannák zörögtek hátul. Pilótaszemüveges fiú vezette, és a lelkesedéstől kipirult arccal kapcsolgatott mindenfélét a műszerfalon.
Gyorsulni kezdtünk, jegenyesor között robogtunk rossz aszfalton, már szinte belepréselődtem az ülésbe a sebességtől, aztán egyszercsak nagy döngés hallatszott, és a gép kacsázni kezdett az úton. Kiesett egy kerék. Szép lassan megálltunk. A fiú kipattant, hogy megjavítsa, de én tudtam, hogy nem szállunk fel soha.
Letördeltem a gép szárnyait, és levest főztem belőlük. Hagymával.